Prass kisasszonyt teljesen véletlenül fedeztem fel magamnak, miután belenéztem a Why Don’t You Believe In Me video-jába. Először a video fogott meg, ez a leradírozós dolog akár egy Björk klip-nek is elment volna. Aztán jobban odafigyelve a dalra teljesen magával ragadott annak 70-es évekbeli soul-os hatása. A hetvenes évek egyébként az egész lemezről ordít. Ebben az évtizedben pedig ugyebár előszeretettel alkalmazták az orchestralitást legyen szó bármilyen műfajról is.
Ebben az értelemben ez egy klasszikus soul lemez féleség rengeteg egyéb zenei hatással. Ezek a dalok egy cseppet sincsenek megrontva napjaink programozott képleteivel, éppen ezért igazi felüdülés a dalszerző-énekesnők mezőnyében. Alapjában véve Prass-nek nincs kiemelkedő hangja, azonban a személyisége kiemelkedő, hiszen elég erős lenyomatot hagy a debütáló lemezen. Igazi mély és erős érzelmeket vált ki a hallgatóból. Éles a kontraszt a gazdag hangszerelés, különösen a hangsúlyos vonós és rézfúvós szekció, és Prass sérülékenységet sugárzó hangja között. Sokszor eszünkbe juthat Joanna Newsom őt hallgatván, de az egyik csúcspontot jelentő dal a Christie esetében akár Kate Bush, vagy inkább Björk is beugrik. A hangszerelés ad egy "cinematic" ízt az ő stílusának, valószínűsíthető ez része lehet a Prass jelenségnek. A személyes témák őszintének hatnak, és kitűnően általánosíthatóak, úgyhogy remekül összerakott pop dalokat kapunk a lemezen. Fontos, hogy ez nem műanyag pop, nincs pózerkedés, az őszinteség átütő ereje adja meg a töltést és ettől hitelesek ezek a dalok.
Már a kezdő My Baby Don’t Understand Me lenyűgöző, pedig ez amolyan szakítós ballada. Ez a dal egy narritív utazás folyamatosan építkező gazdag hangszereléssel, amely egy ismétlődő kiállás szerűségben teljesedik ki.
Az említett Christie az egyértelmű csúcspont a lemezen annak barokkos keretbe ágyazott kamara pop-jával. Érdekes páros a Your Fool és a Reprise, igazi fejet hajtás a 70's soul-nak. A Reprise a maga elbeszélő jellegével és rendhagyó harsona szólójával már szinte túlzás, inkább tűnik karikatúrának, de annyira pengeélen táncol, hogy sohasem válik giccsé.
A záró It is You musical hatása a másik giccs gyanús dal a lemezen, de a közepén lévő nagyzenekari kiállás majdnem Mahler-i vagy Richard Strauss-i mélysége miatt ellenpontoz, és arról győz meg, hogy ez a nő ért a zenéhez és tudja mitől döglik a légy.
Az album azonban nem egyenletes színvonalú. A közepére sajnos leül egy kicsit, a Violently sajnos kissé átlagosra sikeredett, de a Never Over You törékeny vokális jazz-e visszaadja a kezdeti lelkesedést számunkra.
Ez az album kitűnő példája annak, hogy az első album is tud markáns, egyéni stílust körvonalazó lenni. Annyira nincs benne semmi erőlködés, annyira érződik, hogy amit itt hallunk az mind csak úgy könnyedén jön ebből a fiatal amerikai dalszerző énekesnőből. Nem a stílusok határozzák meg őt, hanem ő használja azokat saját maga kifejezésére. Még több ilyen jó albumot idénre!
8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése