Jeanne-Pierre Dardenne és Luc Dardenne 2014-es filmdrámája teljesen a földhöz ragadt valóságot tárja elénk, és emiatt igen fajsúlyos darab. Mindamellett és talán pontosan ezért tud jól működni, hiszen témája annyira hétköznapi, hogy kellő munkavállalói tapasztalat birtokában bárki megérti, átérzi a létezés "túlélni a világot" hétköznapi valóságának a nyomasztását.
Talán ha jellemeznem kellene egy szóval a filmet, pont a nyomasztó szó jutna az eszembe. Az ember mellkasára ül teljesen a történet ugyanakkor egy cseppet sem kellemetlen a dolog, mert az alkotók bedobnak azért néha amolyan feloldozást jelentő pillanatokat, ahol a fuldoklás után némi friss levegőt kapunk. Mondhatnám ezeket a pillanatokat hatásvadásznak, de nem teszem, hiszen esetünkben tényleg csak kétféle reakció várható, úgyhogy az alkotók ezzel nem igazán tudtak visszaélni.
A felszín történései valóban hiperrealisztikusak, de valahol ezen felül is volt jelentéstartalma a filmnek. Ez alatt azt értem, hogy valójában nem pusztán az adott szituációban előforduló reakciókat, viselkedéseket, érzelmeket és esetleges következményeket volt hivatott bemutatni ez a film, hanem a háttérben bujkáló neurózis természetét. Igazából nem is a depresszió természetén volt itt a főhangsúly, hanem a hozzá való viszonyuláson. Hogyan is viszonyul a betegséghez a környezet, adott esetben a munkahely, a főnök, a férj, a gyerekek, de a legfontosabb az, hogy az egyén maga hogyan látja ezt. Ebből a szempontból pedig igen alapos a film, mondhatni ez a fő erőssége is, hiszen az elején megtört szuicid egyéniség szembe száll démonaival (kisebbségi érzésével, alacsony önértékelésével) és a végén elvi győztesként felszabadulva tud hozzá látni az előtte álló feladathoz. Ebből a szempontból pedig mindenképpen a férj a kulcsfigura reprezentálva a folyamatos visszajelzés fontosságát az emberi interakciókban.
Marion Cotillard (Apró kis hazugságok, 2010) mint a munkájáért, megélhetéséért, tehát életéért de ezentúl személyes szabadságáért, önbecsüléséért, önbizalmáért harcoló nő teljesen meggyőzött. Ehhez azonban nélkülözhetetlen volt a jól megírt forgatókönyvből adódó izgalmas történetvezetés is, amely elérte, hogy végig izgulhassunk a főhősért, hogy elérje azt, amit célként kitűzött.
A realista melodrámához jól alkalmazott eszköz volt a zene száműzése a megvalósításból. Ugyanakkor a zene helyett kitűnően működött a környezet zaja, a madárcsicsergés, vagy a forgalom zaja.
Összességében egy jól működő dráma ez, amely ha őszinték akarunk lenni szinte csak az extrém elvárást támasztó történetben mutat újdonságot, azonban ez annyira rendhagyó, hogy a remek színészi játék nélkül is talán elvinné hátán a filmet.
7,5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése