Itt van ez a svéd duó, amely elektronikus tánczenéjével próbálja meggyőzni a hallgatóságot, hogy a The Knife, vagy akár az Iamamiwhoami örökségét hivatott tovább vinni. Az indie pop zenét kitűnően vegyíti a shoegaze elemeivel, amely egy atmoszférikus, magával ragadó elegyet alkot. Első megjelenésük a 2011-es Hearts volt, amely leginkább a Slowdive -ot idézte meg, de az ömlengő grandiozitás leginkább a Cocteau Twins-t juttatta eszünkbe.
Három évvel később jelentették meg a Bella Union-nál a Chiaroscuro-t, amely olaszul a fény és az árnyék kontrasztját, annak játékát jelenti. Ez a fajta album cím koncepciót sugall, de jelen esetben mégsem koncept albummal állunk szemben. A névválasztás utalhat az előző album mozgalmassága, és jelen album középtempója közötti kontrasztra. Ugyanakkor utalhat arra is, hogy az albumon belül hangsúlyozza a sötétebb elektronikus hangzás és a pörgősebb, eufórikusabb hangzás közti különbséget. Ami azt illeti ez a fény-árny játék valóban végigkíséri a lemezt de a kontraszt amennyiben az összhatást nézzük mégsem élesedik ki. A duó a hangzásvilágot tekintve a maximumot hozza ki magából, ez a sötét elektronika egyértelműen misztikusságot von a hallgató köré. Az egész albumnak a ritmusszekció a fő erőssége, hiszen a mélyből üvöltő basszusok és ellenpontozó cin-ek játéka végig mesteri kontrasztot hordoz. Erre pedig kitűnő érzékkel fűzik föl a sokszor futurisztikus szinti futamokat. Zeneileg mindenféleképpen jól kidolgozott munka, a különböző hatások egységesen olvadnak egésszé.
A fény-árny játék azonban a sötét oldal felé billen el. Több a lassabb és középtempós dal a lemezen, amelynek az az eredménye, hogy egy idő után a lemez kezd leülni. A hangzásvilág szépen ki van dolgozva, de a legtöbb dalnak nincs hangsúlyos dallama, ezáltal nehezebb is rájuk emlékezni. Sokszor olyan érzése támad az embernek, hogy egy egybefolyó hangfutamot hallgat. A dalok összhatása mindig egy direkt utalásként hatott nálam. Az albumot végighallgatva végig úgy éreztem, hogy ez a fajta zene valahol az Iamamiwhoami titokzatossága és mondjuk a Niki&The Dove életigenlése között van (már ha csak a svéd példáknál maradunk). Az egyediséget nem látom ebben a zenében, azt amitől ez I Break Horses tud lenni. Ennek ellenére mégis úgy érzem, hogy a hasonló zenekarok tömkelegéből ki tud emelkedni, csak lehet még saját útját nem találta meg. Ezzel az anyaggal így egy kellemes hallgatni valót hoztak össze, amely jelenleg csak "zeneszerzési" virtuozitásában tud kiemelkedni, de dalszerzésben még jócskán kell nekik tanulni.
6/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése