Egy új Danny Boyle film mindig hatalmas izgalommal tölt el, mert nála megjósolhatatlan, mire is lehet számítani. Első Boyle élményem a Sekély sírhant volt, amely azóta is etalon maradt számomra. Noha a korai filmjeire jellemző feszültségkeltő faktor mára már teljesen eltűnt, arra mindig is figyelt, hogy a kihagyott hozzávalókat más komponenssel pótolja. Így aztán elmondható, hogy számos műfajban kipróbálta magát, alkotásaiból mindig sugárzott, hogy képes a megújulásra. Véleményem szerint neki sem tett jót az "amerikanizálódás" (Az élet sója, A part) a 2000-es évek elején, de szerencsére nem süllyedt bele az újrahasznosított filmipar ördögi körébe, hanem ismét talált olyan irányt, amelyet a maga képére tudott szabni (Napfény, Gettómilliomos).
A Transzról elmondható, hogy nem szól útkeresésről, mind történetvezetésben, mind megvalósításban, hangulatában retrospektív. Ez az első film a sorban, amely nem akar minden áron valamilyen újdonsággal szolgálni. Hogy ez jó e nekünk? A válaszom egyértelműen igen. Ugyanis Boyle mélypontjai (28 nappal később, 127 nap) a kényszeres újításból fakadhattak, noha pont ezt a kísérletezgetős kedvet szeretjük benne. Végre megpihenhetünk, és koncentrátum formájában kaphatjuk azokat az ismerős összetevőket, amelyektől oly ízletes egy Boyle film. A Transz az elejétől a végéig pörgött, és amikor kevésbé volt mozgalmas akkor is képes volt a figyelmet fenntartani, amely a film sajátos koncepciójából fakadt. A kirakós játék darabjait kellett összeilleszteni, de sokszor nem a megfelelő helyre került az a puzzle darab. Az ilyen kirakósdiban viszont elengedhetetlen a csattanók sorozata. Ugyan a film csattanója kikövetkeztethető és bujtatottan, de direkt utalások is felfedezhetőek benne erre vonatkozóan, mégis képes (legalább is számomra) ezt egy kicsit úgy variálni a végére, amelyre nem feltétlenül számítunk. Szóval maga ez a koncepció Boyle-tól sem teljesen idegen, illetve egy rakás ilyen létezik a piacon, mégis összességében ez egy tisztességesen megcsinált film lett. Külön örültem annak, hogy újra bele lett csempészve egy kis fekete humor a filmbe, amelyet már régóta hanyagolt. A jól ismert elemek (gyors kamerapozíció váltások, videoklip szerű jelenetek, végletekig felfokozott, felpörgetett szituációk, abszurd történések, remek kísérőzene ,Underworld újra!!!) érzelmileg nálam egyfajta nosztalgikus érzést váltottak ki, és gyanítom, hogy számomra ezért működik ez a film. Fogalmazhatunk úgy is, hogy Boyle ezúttal lubickolt abban, amelyhez a legjobban ért.
Az akció egyértelműen elviszi a filmet, a színészek játéka nem túl emlékezetes, noha Vincent Cassel-t jó volt látni, csak hát nem túl sok volt az ő szerepében sem.
Azt gondolom, hogy a Transz egy kiváló közönség film lett, amelybe nem kell túl sokat belegondolni, csak hagyni kell magunkat az események sodrásában, garantáltan szórakoztató élményt nyújt. Nagy klasszikust pedig ráér még készíteni.
7/10
Én a 28 Days Latert is nagyon szeretem, mivel eleve nagy zombi-fan vagyok. :D A bajom csak az a filmmel, hogy a katonai támasz ponttól kezdve sajnos eléggé leül a dolog, de az összhatáson azért nem sokat ront. A vicc az, hogy a folytatás jobb lett, pedig nem is Boyle rendezte, de azért producer volt, meg hozta Karlyle-t is. Amúgy egészen a Ghetto-ig még nekem is Boyle új filmjei okozták a nagy szívdobbanásokat, csak sajna kétszer is csalódtam, és már nem bíztam benne többé (ahogy pl. Burton-ben sem), de most visszanyerte Boyle a bizalmam. :)
VálaszTörlésNekem a Ghetto-val sem volt bajom, igazából az említett mélypontok egy másik rendező csúcspontjai is lehetnének. Végül is számomra azok voltak a legkevésbé megérintő filmek. Asszem egyébként a folytatást is láttam, mert a horrort én is szeretem. Nemsokára az Evil Dead-et is megskubizom :)
VálaszTörlésA Ghetto-t szerintem újra nézem most hétvégén. Kíváncsi vagyok hogy fog most tetszeni. Még csak egyszer láttam.
VálaszTörlésNálam mindig az első filmélmény az élmény, szóval csak rajta, sohasem lehet tudni.
VálaszTörlés