R

Az Emberrablás (Kapringen, 2012) rendezőjének Tobias Lindholm-nak első filmjét végre sikerült bepótolnom. Kezdek ráérezni Lindholm stílusára és azt kell mondjam, hogy nagyon is bejön. Erre visszatérek egy kicsit később, de nézzük a filmet:

Az R egy rögrealista börtöndráma, inkább börtönthriller, nem is tudom. Érzelgősködni itt nincs idő, ugyanis ebben a börtönben a legkeményebb fiúk vannak elhelyezve, akik erőszakos bűncselekmények elkövetéséért ülnek. Végül is ennyit tudunk. A történetet túl nyomó részt Rune (Pilou Asbæk) szemszögéből látjuk, aki bekerül ebbe a zárt börtönbe. Éppen érintik mit követett el, valami késeléses ügylet, de ettől többet nem kötnek az orrunkra. Érdekes volt, hogy a drámát nem múltbéli szálakból építették fel, egyszerűen ez nem volt fontos. Másik kedvenc börtöndrámám a Bűnök (Forbrydelser, 2004) erre az aspektusra épített, úgy bontakozott ki a cselekmény. Az R-ben a farkastörvények által behatárolt élet túlélni akarásából bontakozik ki a dráma, és ettől az aspektustól nem is tér el a film folyamán. A szűk élettér, akárcsak az Emberrablásban, klausztrofób szorongást vált ki a nézőben. A börtönélet nem engedi meg, hogy az érzelmek kimutatásra kerüljenek. Az érzelmek lefolytása hatalmas feszültségeket generál, egyrészt a rabokban, másrészt bennünk a nézőkben is. Az agresszió az, ahogy ezek a feszültségek levezetődhetnek, de a nézőben ez ellentétesen hat, csak fokozza a feszültséget. Talán ez egy nagy hibája a filmnek, nem hagyott levezetést, ugyanakkor realizmusából fakad mindez, és hát a nézőpontból. Az Emberrablásban a számos nézőpont lehetővé tette az érzelmek feltörését, és ezáltal levezettette a feszültséget.

Rune csicska lesz a börtönben, ez már az első nap világossá válik számára. Minden vágya, hogy békén hagyják, ki akar maradni a bent működő nem hivatalos alrendszerek működéséből. Elég hamar rájön, ez nem fog menni, részesévé kell váljon, csak így tud túlélni. Egy véletlen folytán ki tud magának harcolni egy számára előnyös pozíciót, de hiba kerül a rendszer működésébe, és ez a hiba bizony fatális jellegű.

Kitűnő börtönszociometria rajzolódik ki, de annyira szövevényesek az érdekkapcsolatok, hogy bizony sokszor becsapnak minket, és a végére tulajdonképpen mégsem tudjuk ki kivel van. Említettem az érzelmeket. Amennyiben egy elítélt megéli azokat, az is végzetes lehet számára....

Szóval kezdek ráismerni egy Lindholm filmre. Szűk, erősen behatárolt helyszín, ebből eredő feszültség nézőre nyomása. Túlnyomó részt férfi szereplők alkalmazása, az R esetében teljes egészében. Ebből eredően maszkulin dráma csinálása, ahol a legkevésbé sincs női hisztéria, hanem realista tragédia van, ahol a feszültség emocionális levezetődésének gátja van. Erősen szociális- a társadalmi problémákra fókuszáló- nézőpont, szemben a skandinávoknál igen gyakori elsősorban a középosztályt érintő pszichológiai problémaközpontú nézőponttal.

Lindholm első filmje nagyon mellkasra ülős, nehéz film. Két filmjének ismeretében azonban egyértelműen látszik a fejlődés. Pilou Asbæk mindkét filmben szerepelt és meggyőzött, alig várom a Boe féle komédiát hogyan fogja majd megoldani.

7/10