Végre meghallgattam az új Antony lemezt. Mivel nem hagyományos stúdióalbum, hanem koncertlemez, különös elvárásaim nem voltak vele szemben. A Cut the World című számból megjelent videóbol már lehetett következtetni arra, mire is lehet majd számítani. A felvételeket a Dán Nemzeti Kamarazenekarral rögzítették, az élmény pedig...más szó nincs rá: katartikus. Eleve nagyon jól vannak a számok felválogatva a lemezre, olyanok amelyek elég képlékenyek ahhoz, hogy meg lehessen egy kicsit gyúrni őket. A fa és rézfúvósok dominanciája teljesen magával ragadó, és még az sem zavaró, ha keverednek a tracklisting-be kevésbé sikerült felvételek is. Az albumot egyértelműen elviszi a hangszerelés a hátán, de természetesen Antony hangja most is elbűvölő. Egyébként úgy érzem, hogy bizonyos tekintetben a Swanlights albumon megkezdett monumentalista hangszerelés teljesedik ki ezen a lemezen, elég csak a Salt Silver Oxigen-re, vagy a Ghost-ra gondolni. Másfelől üdvözlendő az is, hogy a Cut the World dal, a Crying Light album óta a legdallamosabb és leglírikusabb darab szemben a Swanlights játékosságával. Érdemes meghallgatni a Future Feminism című monológot, így Antony kis világa prózában is elénk tárul. Alapjában véve a színvonal egyenletes, mégis a következőktől kellett a legjobban összekaparni: I Fell in Love with a Dead Boy (ez elég erősen könnyzacskó facsargatóra sikerült), Swanlights (személyes kedvenc...ó azok a kürtök), The Crying Light (Björk-ös hangszerelés, tipikus példája annak, hogy többet is kilehet hozni az eredetiből). Ezek után kíváncsian várom, mikor rukkol elő egy stúdió lemezzel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése