Anna von Hausswolff - The Whole Woman (ft. Iggy Pop) & Stardust video

 

 

 A csodálatos Dead Magic után nem is gondoltam, hogy valaha is kapunk egy hagyományos albumot ismét Hauswolff kisasszonytól. Ezeket meghallgatva ez is jó kis borulás lesz, de mintha ezúttal könnyedebb megszólalást tapasztalnék. Lehet ez lesz a "pop album" :) . Minden esetre irtó biztató.

Alison Goldfrapp - Find Xanadu (Röyksopp Remix)

 

 Hogy ez mekkora! Ezt a kis középszerű dalt teljesen brutál Röyksopp-osra kreálták.

Gondolatok egy Tycho koncertről

Szóval, volt egyszer 11 évvel ezelőtt az A38-on egy Tycho koncert, ahol az Awake album lemezbemutatója történt meg. Ott lőttünk egy szelfit is ezzel a tipikus amerikai fizimiskájú ipsével, Tibivel, Erivel, Briguval és jómagammal. Ha megölnek sem tudom, hova tökítettem a képet (anno asszem a tumblr-re töltöttem fel, de a fiókomat töröltem), pedig beraktam volna ide, mivel idén sajna nem futotta ilyen szelfikre (ha megtalálom, ígérem feltöltöm). Ellenben hála "mesteri" operatőri munkámnak rá vettem magam, hogy azért valami snittet örökítsek meg a 2025.03.18-án a Dürer Kertben zajló koncertről. Az Infinite Health (2024) album dalai, valamint régebbi dalok is helyet kaptak a repertoárban. Azt kell mondjam nem kopott meg a fény, még mindig transzba ejtő dallamokkal és ritmusképletekkel manipulál, hol akusztikusabban, hol elektronikusabban. Az említett tavalyi album egyébként szerintem egy tipikus back to the roots album volt. A közönség idén is jól rezonált Tycho zenéjére, nem éreztem nosztalgikusnak a légkört annak ellenére, hogy az egész jelenség egyik alappillére a nosztalgia, vagyis inkább a nosztalgikus futurizmus. Ezt mindenképpen erénynek tekintem, mert ez az ember képes azt elérni, hogy ennyi év után sem azért mennek el a koncertre a rajongói, hogy a korábbi zenéire nosztalgiázzanak, hanem azért, mert az összetevőkből mindig tud egy olyan keverést összeállítani, amelyben ott van még mindig az újdonság faktor az említett örök nosztalgikus futurizmussal. Minket teljesen feltöltött ez a közel 2 óra és megállapítottuk, hogy több ilyen "végre élünk" pillanat kellene a "Különválaszott" hétköznapjainkba.

 

Jenny Hval - To be a rose

 

 

Saya Gray - Lie Down video

 

Doves - A Drop In The Ocean video

 

Lótolvajok / Ut og stjæle hester (Hans Petter Moland, 2019)

 

Nehéz rosszat írni erről a filmről, mert valahol értem a létjogosultságát, ésszel felfogható a téma jelentősége és viszonylag korrekt a bemutatása is. No, de jót is nehéz írni róla, mert valahol a játékidő egyharmadában elveszíti a fókuszt és teljes sebességgel száguld a közhelyes irányába. Hiába értem a sok tragédiát és annak következményeit, egyszerűen képtelen vagyok átérezni. Fel is tettem magamnak a kérdést, hogy miért van ez? Vagy, még jobb kérdés: direkt szándékkal van ez (mármint a készítők részéről)? Hans Petter Moland neve ismerősen csenghet, olyan filmekért felelős, mint Az eltűnés sorrendjében (Kraftidioten) (2014) vagy a Palackposta (Flaskepost Fra P) (2016) és ami közös ezekben, hogy tartalmasan szórakoztató filmek. Az életmű ennél korábbi alkotásaiban tehát megvolt az egyensúly. A Lótolvajok esetében ez már kevésbé mondható el. A könyvfeldolgozás rizikós ebből a szempontból, és úgy érzem sokat akart a szarka, de nem bírta a farka. Azzal, hogy inkább a tartalom felé billent a mérleg nyelve, önmagában nem is lenne baj, viszont az az érzésem, hogy ebben nem mozog az alkotó igazán komfortosan, szinte stílusidegen tőle. Leginkább a művészieskedő jelző, amely beugrik elsőre. Sokszor használ pl. olyan eszközöket, amelynek semmi funkciója nincsen, azon túl, hogy esztétikai élményt nyújt, nem ismerjük meg jobban a szereplő jellemét, nem készít elő fontos eseményt stb. Egyébként a fényképezés, az operatőri munka zseniális, a mérsékelt övi erdő minden bájával, de sajnos nem ellensúlyozza a hibákat. Túl sok a jelentőségteljesnek beállított pillanat, érzelmileg egyik szitációból nem lehet könnyen áthangolódni a másik szituációba. Ez így gyorsan egymásutánjában, igazi érzelmi kötődés nélkül pedig már-már önmaga paródiájává kezd válni. Ráadásul ehhez képest a játékidőt indokolatlanul hosszúnak találtam. Stellan Skarsgård játéka végül is ellensúlyoz egy picit, de a jellemének szempontjából a fiatalkori énjén van a hangsúly, így nem mindig ő van a képernyőn. Az apa és fia kapcsolat alakulása, a családi minták átörökítése, a hibák belátása mind olyan téma, amely ordított volna a katarzisért, és a film ezt a ziccert kihagyta. Ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolkoztam a filmen megnézése után, ami annak a jele, hogy mégis volt valami kémia vele. Talán rossz időben, rossz hangulatomban talált meg.

 

6/10

Mogwai - The Bad Fire

 

Voltaképpen én nagyon jól elvagyok régi kedvenceimmel.......Ez nyilván nem teljes mértékben igaz, hiszen az igazat megvallva a legtöbbjükkel x év távlatában már nem igazán tudok mit kezdeni. Na, a Mogwai nem ilyen. Ahogy idősödnek, egyre jobbak a lemezeik, vagy legalább is tartják a minőséget. A The Bad Fire-el is ez a helyzet. Pöpecül össze van rakva, vagány a hangzása, a lemeznek van egy íve, változatos, mégis koherens. Ott van az ismerős Mogwai hangzás és emellett van némi kísérletezés. Nem kell nagy dolgokra gondolni, inkább nüanszokra, egy szokatlan hangszerre a kiállásban vagy váratlan váltásra, esetleg meglepően szokatlanul egyszerű dalszerkezetre. Emellett pedig ott vannak a régi bevált dolgok is, mint az építkező dalszerkezet nagy ívű kiteljesedésekkel, extázissal. Amióta beengedték a hangzásvilágukba a könnyedebb hangzást, azóta még új, fiatalabb közönséget is nyertek maguknak. Ehhez mondjuk a Kin (2018) filmzenelemez jócskán be is segített. Akkor jöjjön a "de" bekezdés. Amit írtam tartom, nem válik unalmassá idővel sem a zenéjük. Ugyanakkor izgalmasabb lenne, ha albumnyi új ötletet kapnánk, szemben azzal, hogy ötletmorzsák vannak egy viszonylag komfortos keretben. A régi rajongók egy része már így is fanyalog, szerintem megérné a rizikót. Már a szintén erős 2021-es As the Love Continues hallgatása alatt is ezen morfondíroztam. Egyébként meg nem is értem magam, hiszen addig amíg ilyen "poklot" teremtenek, amíg képes vagyok elbőgni magam az érzelmekkel felduzzasztott kiteljesedéseken, tulajdonképpen nem igazán érdekel, hogy még mit és hogyan csiszolhatnának. A The Bad Fire posztrock-ja leginkább a shoegaze és a space-rock felől közelít, de megjelenik itt még egy jelentős dream pop hatás is. A záró Fact Boy ambient-je, pedig egyenesen a Sigur Rós Valtari időszakát idézi meg. A lassan negyedik évtizedes recept egy-két új összetevővel tehát még mindig jól működik. Remélem még jó pár album kiadására való érdekes ötlet van a tarsolyukban.

7,5/10

Maribou State - II Remember

 

Ash trailer

 

 

Szentég! Ez meg mi lesz? Jó kis lovecrafti kozmikus horrornak néz ki. Flying Lotus új oldala elég érdekesnek ígérkezik.